hétfő, június 22

Telnek a napok, avagy megint mindjárt szeptember?

Hjaj, nem igaz, mennyire rohan az idő... ma gondolkodtam, hogy már a június 20-ai akció is elment, pedig még csak most volt, hogy annyira vártuk a májushuszadikát, és a K.-val való nagy nagy találkozást.. (akkor is M-nál kötöttem ki.. lol..) Szóval még csak most volt és azóta tesóm már 19 éves, megvolt a művtöri vizsga, vége van az évnek, voltunk Vieskán és szombaton falunap... Közben történtek előre nem betervezett dolgok is, mint például hogy barátom lett :) .. ez a dolog valahogy dátumhoz nem köthető :D vagyis.. nem emléxem :-O Vége a falunapnak és kirándulás... utána dolgozom egy hónapot, gondolom az az időszak is elrepül majd, mint a pinty.. augusztus 22- Éva lagzija, előtte két héttel már lázban fogok égni, s ha vége lesz, már csak pár nap és szeptember... nemakaroooom!!
Olyan zsúfolt ez a hét, ráadásul ma kiderült, hogy Z-nak 1-jén lesz felvételije a TF-en, szóval anyám már intézkedik, hogy lefújja valahogy a kirándulást... tök fölösleges lenne elmenni, ha 1-jén Pestre, 4-én meg haza kell hozni a gyereket.. :S nameg igazából aggódom is, mert ezt a sok közbejövő dolgot vehetnénk akár figyelmeztető égi jeleknek is, hogy valami nem stimmel a kiruccanásunk körül... Néha paranoiásnak érzem magam. Viszont most tényleg aggódom ezektől a jelektől :D
Annyira jó volt a szombati Vieska-találkozó, hjaj, tök haluz kis nap volt! Bár úgy készültem, hogy hejj, majd jó idő lesz és még nyári ruhát is pakoltam, gondolván, biztos szükségem lesz rá, ennek ellenére a focisták pulcsijait szedtük magunkra, annyira hideg volt.. :S majd odafagytam a lelátóhoz, utána a padhoz, néha a wc-hez, néha az ebédlőasztalhoz. Mindegy, szóval ritka hideg volt jún.20-hoz képest :S Éjjel kettőre értünk haza, azt hittem megveszek majd az unalomtól a hazafelé úton, ehelyett eltelt kb 3perc alatt- ez is csak az az elalvás előtti 3perc volt :D:D szóval tökjó volt, megérte elmenni :)
Tegnap meg a két órás próba után rohantam a faluházhoz anyám haját becsavarni, mert papkisasszonyt játszott a szindarabban.. nanáhogy szerelmes papkisasszonyt.. valahogy mindig megkapja a szerelmes szerepeket, s romantikázik a szinpadon vmi ficsúrral :D lol, a sors fintora :S
Valamit csinálnom kéne, mert nem birok itthon ülni egy helyben, csak mennék mennék, többnyire Pestre, de nem lehet... vagyis, azt érzem, hogy nem lehet. Itthon is lennék meg ott is, bakker, kár, hogy nem lehetek két helyen.. :P
Nem birom elengedni magam.. annyira feszül vmi odabenn, hogy üvölteni tudnék, de mér érzem, hogy nem lehetek őszinte? Úgy kimondanám, de visszatart az "úgyis felesleges" érzés, és bevallom, szörnyű.. megveszek ebben az ésszerű gondolkodásban, magam alatt vágom a fát... tök hülye vagyok. Megint. Tundám mi a retek bajom van, meg mi ez a sok kérdőjel, ami a pillangók helyére furakodott odabenn. Miért normális rajtam kivül mindenki? Ha lenne még pár vadbarom, akikkel összehoz a sors, és látnám, hogy nem csak én vagyok az egyetlen dinka a földkerekségen, sokkal nyugodtabb lennék és nem lenne ez a temérdek felesleges gondolat a fejemben.. De hol a többi dinka és mér hagynak magamra?! Mér kell egyedül éreznem magam?...
Valamit rosszul csinálok. De mit?..
Megyek inkább rendet kerekitek itt, mer nem birom már ezt nézni. Vagyis birom, anyám nem birja :D:D 4óra, mire elrakodok, mehetek is utamra... remélem jól lefáraszt a Sz. próbán, és mire hazajövök, hulla leszek, benyomok vmi filmet és elalszom rajta... Holnap kedd, falunapos-vásárlás, intézkedés, anci-segités... aztán szerda, osztálytalis megbeszélés, csütörtök és még mindig nem voltam Pesten... bakker! :S
Még mindig itt vagy? Nem... már nem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése