vasárnap, július 26

Pótlásféle

Hű, eléggé elmaradtam az irással, pedig rengeteg mesélnivalóm lenne :P
Kezdjük akkor a tegnappal, ami.. egyszerűen... :D hűű, wháá :D:D:D:D juppii, juhjj, meg csupa csupa hasonlóan pozitiv jelzőt érdemel :)
Mint már mondtam, elfogadtam anno M. meghivását, és szombaton el is mentünk, mint barátok. :) tetszett a megfogalmazás, későbbi megvalósitása méginkább ;D hihihi.. nnnna mindegy.. nem nagyon fontosak a részletek, talán annyi, hogy azon kivül, hogy csodás helyen voltunk, mindenünk megvolt, a szobánktól elsőre sokkot kaptam, majd óriásit vetődtem a 2mX2m-es franciaágyra :D szal ezen kivül el kell mondjam, hogy M. szülei csodálatos emberek és hjujjj, de boldog voltam, hogy megismerhetem őket :) igy utólag pedig óriási öröm van bennem, hogy meghivtak egyáltalán, nameg hogy végül elmentem, mert istenien jól éreztem magam, M-val, a szüleivel, meg úgy egyébként is remek volt a hangulat, és hjajjj, hű de jó, hogy elmehettem :D tök örülök, nagyon jó volt! :)) (köszipuszi, M.)
Előtte való este T-nál volt házibuli, megültük a 20-asát, hihi :) elég jó buli volt, igazán sajnáltam is, hogy el kellett jönnöm, de kajak fáradt voltam igy is másnap, mert azért nem sikerült kipihennem magam :S (és már megint a szombatnál járunk, ejj.. csak ez jár a fejemben, rohadtjóóó :D) szóval elhülyültünk meg marhultunk egész este, T. tiszta lökött volt, mint mindig.. :D meg is dumáltuk, hogy amiért eljöttem, a buli végeztével lejön hozzánk, felhiv, és bosszúból az ágyamban alszik, de olyan mélyen aludtam (ezexerint...), hogy nem hallottam, amikor hivott, igy nem aludt mellettem, igy ... ez van :D
És (dobpergés...) nagy hirem van (egyre hangosodó dobpergés...) dolgozom. :D:D:D rohadt jó vagyok, asztaa :D:D nna, nem lényeg, kerapámnál a cégen, a zöldségesben vagyok, remélem maradok is, mert baromira teccik, nameg már meg is barátkoztam a két csajszival (akik már inkább nők :D), akikkel vagyok, sőt, igazából már mindennel megbarátkoztam, kivéve ha a napi salátaadag megüti a 15kilót :D nna ez az, aminek már a gondolatával is esélytelen megbarátkozni :D
Egyébként elvagyok... irogatok msn-en csomó magát potenciális partnerjelöltnek hivő fiúval, ami nekem jó, mert élvezem az ismerkedést, meg tanulok tőlük egy csomót (nem is hittem volna, de utólag rájöttem, hogy igazából az egész nem is igazán szól másról számomra.. :P), szóval igy elvagyok, háritom a randira hivásokat, amit ők nem élveznek annyira.. :D de.. ez más dolog. Nem szép, csak más :D:P
Hm.. JAÉS.. nagy hir.. nem is értem, miért utolsó pillanatra hagyom. Ágyőő rozmárbaglyoksünik. :D:D csóóók Nektek, soká találkozzunk!
Kellemes hetet és jó melózást mindenkinek! :)

szerda, július 15

Hétvége ♥

Nem emléxem tisztán, mivel indult ez a felejthetetlen 3nap, de sztem R-val dumáltam msn-en.. R-t egy (höhö) társkeresőn ismertem meg és baromi jól eldumáltunk, bírom a humorát és veszi a lapot.. jófej. Szóval miután hazajöttem a csajos estről, vele dumáltam kb. 3ig, azt hiszem :D:D kicsit sajnos mintha összemosódnának a napok Falunap óta, nade gondolom ez csak a tengernyi szabadidőnek és a gyorsan elvégzett itthoni feladatáradatnak köszönhető.. hol kapálok, hol gyomlálok, hol ezt szedek, hol azt szedek, teremnek azok a k.va fák, hálistennek, de bár ne nekem kéne leszüretelni..ja, erről jut eszembe, szőlőbe is voltam a 7végén, szombaton délelőtt, vagyis.. délután :) 5-re értünk haza kábé, nemsokára jött Zs., és hosszabb-rövidebb várakozás után (először én vártam rá, aztán ő rám :D:D) belevágtunk az északnyugati magyarországi éjszakába :D:D bepattantunk a gyönyörű kis Fiat Puntonk-ba (Zs-éba :D), s süvítettünk nagyokat magunk mögött hagyva soksok kilométert.. (milyen költői vagyok ma :D) a céges buli a vártnál laposabb volt, de megtudtuk, hogy életem egyik drága énekese, imádott LL.Juniorom a szomszéd városban koncertezik, ígyhát esély se volt, hogy azt a sörfesztivált kihagyjuk :D mondanom se kell, tömeg, sok ember, ringispílek, vattacukor meg zene meg minden, ami kell... kivéve Juniort. Megkérdeztük: holnap lesz. Nobazmegazanyád! x( mostmár mindegy, ha itt vagyunk, táncoljuk szét az agyunkat... :)) s megtörtént :D szuper este volt, soha rosszabbat! :))
(ezúton köszönetem, hálám és imádatom, drága Zs. ♥ :D)
Szóval a másnapi ébredés nem volt túl energiadús, de tudván, hogy M-ért megyek az istentiszteletre, sokkal érdemesebbnek láttam az ébredést. Sose felejtelek el, és örökké szeretlek, drága Mami! ♥ :((
É. nénjéék ide jöttek ebédre, szóval azért volt sürgés a konyhában és szeretet a szívekben. Jó érzés, ha a közelemben van, M-ra emlékeztet. Még az illata is hasonló. :) 1körül Búcsra mentünk, mert kupa volt, és majdnem mindenki játszott.. Ö., Cs., T., K., J. :)) Jó kis délután volt, élveztem :) J-nak szülinapja volt, mondta, majd menjek le, iszunk.. szóval az estét (éjjelt) a klubban töltöttem, fhu, baromi jó volt :D mondjuk a vége annyira nem, miután rájöttem, hogy ebből bizony vagy ájulás vagy hányás lesz.. szal inkább az utóbbit választottam.. na nem mintha igazából annyira lett volna választásom.. xD a másnapot nem szívesen mesélem el.. :D vagyis hát, nem szívesen emléxem rá :D igazából :D reggel beveretett É., arra keltem, hogy: mi ez az árványvíz itt melletted, berúgtál, vagy mi? Válaszomat viccnek vette, na nembaj, később rájött, hogy tévedett :D:D hehe.. hát sajnálatos tény, de kicsit sokat ittam :S
Szóval jött, hogy mit csinálok, mert amúgy fölmehetnénk Kürtre, mert K-ék elmentek kirándulni és üres a ház.. hű bakker :-O feleolyan lakásom lesz egyszer, már boldog leszek :D gyönyörű, modern, de családias, barátságos, szóval tökjó :) filmet néztünk egy fél fal nagyságú plazmatévén, jó kis nap volt.. hazajöttünk és kimentünk M-hoz, mert csak hétfőn volt az évforduló. :( Este gondolom időben lefeküdtem, hogy keddre már ne szenvedjek annyira :D:D
Tegnap este meg Kürtön voltam, osztálytali megbeszélésen :)) tökjó, szpetember 4. a kitűzött időpont. Remélem lesz olyan jó, mint ahogyan várom :P
Na most megyek... majd jövök még :D páááás :)

péntek, július 10


(14:03) j: szóval csak el kell menned valahova és bomladoznak érted a srácok
(14:03) j: és
(14:03) j: csak innod kell 1 kicsit és rá lehet venni a vízipipár
(14:03) j: a
(14:03) j: (ezt nagyon megjegyeztem Neked, csak h tudd)
(14:03) j: éső
(14:03) j: jól bírod a hideged ha muszáj
(14:03) j: nincs a környéken 1 pad?
(14:03) e: de Veled is akarok!


:DD

csütörtök, július 9

Hejhó, hejhó, hollári hopplá hó :D

Há de régen írtam :P Ma megintcsak már fél 1.. pörgök, mint a hülye.. :) tökjó. Lovebox füstöl, nemtom mi történt :D érzik a szingliszagot biztos :))) muhaha.. hjajj, a gyűrűim! hiányoztok, kedveskéim :) na persze nem baj, azóta anyám 5000éves keskeny karikagyűrűje feszit az ujjamon, kezdem megszeretni. Persze ez nem jelenti azt, hogy a többi jó helyen van. :D
Juhúú, annyi érdekes felfedezést tettem mostanság, hogy a fene se érti, hol volt eddig eme remek tulajdonságom, de mostanában úgy érzem fogékony vagyok a gyanús dolgokra... hát bazeg, szörfözgetek az iwiw-en.. s hm.. najó :D le se tudom irni :D
Wááá, lebunkóztak.. jaj ez a társkeresés :D:D
Ma egész sokat segítkeztem itthon.. unalmamban, meg persze gyermeki kötelességből :D kertben voltunk, vásároltunk, úgy volt, hogy még főzünk is, de elmaradt.. nade majd holnap nekiállok, mert már nagyon van kedvem :P valamit alkotnom kell, konyhában, vagy azon kivül :D hm. Vagy lehet, hogy festenem kéne? :D:D
Hjajj, vettem cipőőt :) Olyan szípsíges :) Szeretem.
Mondtam már, h Csipesz visszahozta a kiscicót? Hjajj, de drága, bízik bennünk :) ♥
Hm, mostmeg befáradtam.. lépek asszem. Jóéjt meg csupa jót :)

szombat, július 4

Hú.

Jaj azannyát, milyen régen írtam. Mondhatni egy emberöltőnyi idő. Azt utálom, hogy éjjel ... vagy hajnali 2.50 van és ilyenkor aztán kurvajó msn-en (is) lenni, meg mindenütt, meg elmaradt íméleket pótolni, esetleg olyan emberrel beszélni, akit ötezer éve nem láttál, vagy hallottál, mert nemtom más hogy van ezzel, de én ilyen időtájt, nemrészegen (is), fosom a szót és árad belőlem a soksok közlendő és mindenféle, jelen helyzetben fontosnak tartott dolgok. Tyű azannyát, elég sokat gondolok erre a nagymellűre, annak ellenére, hogy úgy volt, hogy.. elvileg nem is érdekel a dolog. Mert hajtson rá, és ha tudja, akkor vigye, hisz mit ér, ha nem engem akar? Márpedig nem akar, ez nyilvánvaló. Minek a szöveg, hogy "nem tudom".. ugyan dehogynem, nem akarod, mondd ki! Minek szívatjuk a hajnit, a hajni bírja a strapát, hé :D Nem olyan fából vagyok, hogy ne tudnék feldolgozni egy ilyen hacacárét. Jaj ugyan már! Minden szőke lány életébe beköszönt a férfi, akinek nem kellünk. Most ketten jöttek. (mialóf.sz??) Nostehát, a nagymellű, aki már Ö-t is bebombázta a kommentjével, Te figyucsak bejön nagyon a barátod, randizhatok velee? Nem bazmeg! Randizz a fasziddal! Jesszus, nők! Egy sose elég nekik :X namármost, ottvan az a pink cipő, ami annyira kellett és hjujj, de mennyire odavoltam érte.. hát bazeg ott feszít a csülkein :D Jahjj, tudnád csibém, hogy rajtam jobban áll :)) Jahj, annyira NŐ vagyok, hogy ilyeneket írok. Szánalmas. Fúj! Nem ismerek magamra! Hajnalkaaa, merre vagy, afrancba!? :((
Tiszaszőlős az volt ám a nyerő. Uramisten, megzabálta a fél agyamat az unalom. (biztos azért vagyok ilyen dinka xD) muhaha. De, legalább ott is tanultam valamit. Rájöttem, hogy mindent lehet, csak akarni kell. Nos tehát, eljött a pillanat, amikor azt mondom: nem. Nem bazmeg! Nem.
Hol van az a srác, aki tudja, hogy mitől lennék boldog újra... jaj anyám, hogy szeretem a Juniort ♥
Valahogy, az az érzésem, hogy koncertre kell mennem. Baszki, tombolni akarok. Tombolni, de olyat, hogy kettéálljon a fülem. Najó, hétfőn lehet megyek A-hoz, merthogy ugyanis meghivott :) Juppíí :) Láv ♥
Jhjaj, ma találkoztam B.-vel. Hm, kellett már egy kis önbizalom-tuning. Köszönet neki, nem voltam a topon...(mostse) Ezenkivül, mivel már 3óra, jólesően nyugtázom, hogy J. a legjobb msn-es beszélgetőtárs, akivel valaha dolgom volt, és nemcsak azért, mert egyébként is baromira szeretem, hanem mert tényleg az: a legjobb msn-es beszélgetőtárs. És barát. Igazi. :) (örül)
L. kiszőkült. Navégre, újra. Ügyesvagyok. Kösz.
Aludnomkéne, mert veszettül rossz passzban vagyok, pláne hogy ma ablakot mostam és virágoskertet gyomláltam, éééés órákat görnyedtem a gép előtt..viszont napoztam, voltam a barátaimmal, fotóztam és soha rosszabb estét kinn, mint a mai :)) Ezt is köszi nektek, barátok.
Lagzi, lagzi, lázban égek. Tetszik ez a koszorúslány szerep, kéne már az a zsebkendő, különben a hímzés páratlan lesz xD (persze negativ értelemben...nyilván :D) azonkivül sokat gondolkodom a leánybúcsú-kérdésen. Valaki? Csippendélnek? Hm? (jajnejelentkezzetekennnyienbazeg..) hjajj, de É. koktélt akar. Most mér ne legyen koktél, ha azt akar. Jólvan, persze, nem jönne rosszul egy lottóötös, nade az gáz: megoldódna a ruhacipő-probléma.. ajjaj, de szar lenne. Jesszus. Belehalnék.. :DD Nos tehát, ma is sokra jutottam ezzel kapcsolatban, hát hajnalka, gratulálok. Leülhetsz, egyes. Grr! :S
Mondtam már, hogy elfogadtam M. meghívását? Nem mondtam: elfogadtam M. meghívását. (ezaz.)
Na asszem ezennel le is fexem. Yapp! :)

kedd, június 30

Pfff...

2. Azaz KETTŐ.
Muhaha.

szombat, június 27

Falunap

Szeretem. Mert jó. :)
Amúgy nemjó. Jobbanmondva: nemjól.
Édes alkohol. Társam. :D
Ollé. Kéthavonta megtehetem.
Meg hát.
Csókok.

kedd, június 23

Június 23., kedd

Boldog 20 éves és 9 hónapos szülinapot nekem :D
Ma megyek Kürtre. No, tökjó :) Osztálytali megbeszélés lesz, hjaj, dejó :D Bezony, bezony, eltelt az 5 kinkeserves év az alapsulis osztálytársak nélkül, hjajj, hogy is birtam ki :D Pfffs... szép lesz biztos, nincs sok kedvem ilyen valamikorilegjobbbarátnőkkel jópofizni, viszont... még jól is elsülhet :D Remélem van annyira jó fej, mint 7.-ben volt :DD
Holnap szerda s Pest. Este mozi J-val és még pár nagy arccal, nna, végre megismerem a hires-hirhedt Gy.-t :D Alig várom. :) Többiek mind a barátnőjükkel jönnek, mondtam J.-nak, hogy héjjjjó :D Muhaha...
Pfsss...pff, piff, pfffsz.. bazzeg de nem érzem jól magam, whááá :S
Hülye körmöm is nem bir megszáradni bakker... s L. is késik, mi lesz igy a hajammal? Hjajjj, ez sem az én napom. Pedig ma mindent megtettem az emberiségért... najó, a házban lakó emberiségért.. fölnyaltam (nemszószerint) a házat, kb 3x mosogattam, kimostam (én), kiteregettem, palacsintát sütöttem... gyerekek... Diplomot nekem! :D
Hiányzik A.! Mikortalááálkozunkmááár?... nem jön hozzám falunapra, mert haza kell mennie :( Mér pont most bakker..?! Pedig ez annnyira jó lett volna! Nahh, nembaj, máskor, máskor :)
Az augusztusi néptánctalálkozót nem hagyhatod ki! ;D Hejjj, máris itt van augusztus... bár már ott tartanánk! (alapkivánságok..)
Hjajjj, legyenmárszombat! Buli leesz :))
Dejó. Na, most dobbantok. Tschüssss! :>

hétfő, június 22

Ccc...

Heh, hát hihetetlen, de igaz. Ma D-val olyan jól eldumáltam msn-en, hogy bakker nem birtam elszakadni. Hihetetlen jófej gyerek, birom a fejét.. :) Majd eccer kiderül, élőben milyen xD meghivott Tunéziába... hát nem rendes? :D
Holnap bevásárlós napocska, juhééjjj... :)) Huzavona, rohangálás, de szeretem. Gondolom A. már hajnali 9kor beveret a szobámba s megkérdi, akarok-e menni, de minek, amikor tudja, hogy igen, akarok menni. :D Heh... igy megy ez minálunk, forgatókönyv szerint... :P
Ma kivettük a vagyonomat a bankból, ha azzal a pénzzel útnak eresztenének, sztem megoldódna a lagzis ruhacipő probléma.. de nem engednek útnak vele, mer az a fényképezőm fele. S nem is akarom ruháracipőre költeni, hogy őszinte legyek.. Hm, júl közepén jólenne kezemben tartani legújabb Kedvesemet... (D90 ♥) :D
Hmm, nem vagyok fáradt, az a gond.. (ez a Lady GaGa szám meg egészen kurvajó :-O namindegy) Hiányzik már Kürt.. pedig bazeg nem rég voltunk... najó, egyhete.. pont egy hete. Hm.. ha nem esne ez a szaros viz az égből, akkor fel is bicóznék... elkérném Á. dögci pink bicós sisakját, ehh, mekkora sikerem lenne vele az utakon xD xD (hjajj, megint dehülye vagyok..)
Vajon a tigrisek miért gondolják, hogy elég az, ha néhanéha odaböffintenek az embernek? Nem értem az állatokat.. :-O pedig a minap, az állatkertben a tigris olyan nyugalommal volt, amikor bement hozzá a gondozó, hm. Érdekesek a dolgok, amik foglalkoztatnak! :D
Hjajj, mennem kell, mert már csak rövidet álmodhatok... Egyórahétperc. Durva.
Dokikat akarok. Soksok dokikat. Hiáááányommvan. Pedig ma... hihi, megnéztem pár részt egymagamban, nade nekem soksok rész kell... :)) J. kiírja nekem dvd-re. Jóideje megigérte. Köszönetéshála...
Nahh, elteszem magunkat holnapra. A baglyaim örülnek, amikor 16 szemközt térünk nyugovóra... szegénykéim, fuldokolnak.. lélegeztetőgép, és türelem. Van még időnk :D
Báááj :)

Telnek a napok, avagy megint mindjárt szeptember?

Hjaj, nem igaz, mennyire rohan az idő... ma gondolkodtam, hogy már a június 20-ai akció is elment, pedig még csak most volt, hogy annyira vártuk a májushuszadikát, és a K.-val való nagy nagy találkozást.. (akkor is M-nál kötöttem ki.. lol..) Szóval még csak most volt és azóta tesóm már 19 éves, megvolt a művtöri vizsga, vége van az évnek, voltunk Vieskán és szombaton falunap... Közben történtek előre nem betervezett dolgok is, mint például hogy barátom lett :) .. ez a dolog valahogy dátumhoz nem köthető :D vagyis.. nem emléxem :-O Vége a falunapnak és kirándulás... utána dolgozom egy hónapot, gondolom az az időszak is elrepül majd, mint a pinty.. augusztus 22- Éva lagzija, előtte két héttel már lázban fogok égni, s ha vége lesz, már csak pár nap és szeptember... nemakaroooom!!
Olyan zsúfolt ez a hét, ráadásul ma kiderült, hogy Z-nak 1-jén lesz felvételije a TF-en, szóval anyám már intézkedik, hogy lefújja valahogy a kirándulást... tök fölösleges lenne elmenni, ha 1-jén Pestre, 4-én meg haza kell hozni a gyereket.. :S nameg igazából aggódom is, mert ezt a sok közbejövő dolgot vehetnénk akár figyelmeztető égi jeleknek is, hogy valami nem stimmel a kiruccanásunk körül... Néha paranoiásnak érzem magam. Viszont most tényleg aggódom ezektől a jelektől :D
Annyira jó volt a szombati Vieska-találkozó, hjaj, tök haluz kis nap volt! Bár úgy készültem, hogy hejj, majd jó idő lesz és még nyári ruhát is pakoltam, gondolván, biztos szükségem lesz rá, ennek ellenére a focisták pulcsijait szedtük magunkra, annyira hideg volt.. :S majd odafagytam a lelátóhoz, utána a padhoz, néha a wc-hez, néha az ebédlőasztalhoz. Mindegy, szóval ritka hideg volt jún.20-hoz képest :S Éjjel kettőre értünk haza, azt hittem megveszek majd az unalomtól a hazafelé úton, ehelyett eltelt kb 3perc alatt- ez is csak az az elalvás előtti 3perc volt :D:D szóval tökjó volt, megérte elmenni :)
Tegnap meg a két órás próba után rohantam a faluházhoz anyám haját becsavarni, mert papkisasszonyt játszott a szindarabban.. nanáhogy szerelmes papkisasszonyt.. valahogy mindig megkapja a szerelmes szerepeket, s romantikázik a szinpadon vmi ficsúrral :D lol, a sors fintora :S
Valamit csinálnom kéne, mert nem birok itthon ülni egy helyben, csak mennék mennék, többnyire Pestre, de nem lehet... vagyis, azt érzem, hogy nem lehet. Itthon is lennék meg ott is, bakker, kár, hogy nem lehetek két helyen.. :P
Nem birom elengedni magam.. annyira feszül vmi odabenn, hogy üvölteni tudnék, de mér érzem, hogy nem lehetek őszinte? Úgy kimondanám, de visszatart az "úgyis felesleges" érzés, és bevallom, szörnyű.. megveszek ebben az ésszerű gondolkodásban, magam alatt vágom a fát... tök hülye vagyok. Megint. Tundám mi a retek bajom van, meg mi ez a sok kérdőjel, ami a pillangók helyére furakodott odabenn. Miért normális rajtam kivül mindenki? Ha lenne még pár vadbarom, akikkel összehoz a sors, és látnám, hogy nem csak én vagyok az egyetlen dinka a földkerekségen, sokkal nyugodtabb lennék és nem lenne ez a temérdek felesleges gondolat a fejemben.. De hol a többi dinka és mér hagynak magamra?! Mér kell egyedül éreznem magam?...
Valamit rosszul csinálok. De mit?..
Megyek inkább rendet kerekitek itt, mer nem birom már ezt nézni. Vagyis birom, anyám nem birja :D:D 4óra, mire elrakodok, mehetek is utamra... remélem jól lefáraszt a Sz. próbán, és mire hazajövök, hulla leszek, benyomok vmi filmet és elalszom rajta... Holnap kedd, falunapos-vásárlás, intézkedés, anci-segités... aztán szerda, osztálytalis megbeszélés, csütörtök és még mindig nem voltam Pesten... bakker! :S
Még mindig itt vagy? Nem... már nem.

péntek, június 19

"A szép rögtön kell, az igazira alszunk egyet. Szívünk lebeszélhető, rá sosem. Testet lehet venni, lelket csak eladni. Van, akit azért gyűlölsz, mert szeretni is tudnád. Az Igazit elhagyjuk a többiért, a Többit az Igazi miatt. A biztos megöl, de túléled. A kétely éltet, de belehalsz."

csütörtök, június 18

Újabb melankólika...

Lehet, hogy tényleg túl komolyan veszem ezt az egész pasi-csaj dolgot? Hát nem tudom, nem emléxem már, mire tanitottak, de minden bizonnyal az érzéseket, vagy a nem érzéseket komolyan szokták venni. Mármint nálunk.
Örömmel konstatálom, hogy legalább a beszédbeelegyedünk hadműveletem sikeresnek bizonyult, bár van még mit csiszolnom a technikámon, de végül vérprofi leszek. Nameg Ő is.
Jelentéktelennek érzem ma magam.. Teljesen elvesztem Pesten is a nagy forgalmi zűrzavarban, villamosok jönnek-mennek, buszok késnek, utána meg egyszerre négy jön és még válaszhatok is. Vajon égi jelként küldték felém a választás újabb és újabb lehetőségét, vagy csak olyan spontán véletlen volt, hogy épp ekkorra jött ki ez a kisebb belvárosi incidens?.. (Nem nagyon emléxem már a mondat elejére, de nem olvasom vissza, minden bizonnyal megfelel a kérdőjel is a végére.)
Laziitani, próbálj meg laziitani.. ezt énekelte ma hazafelé úton a nemtomki (pedig kéne, alapműveltség...), gondolatmenetem tetőpontjaként. Újabb égi jel!.. Megőritenek ezek a mifenék, amelyeket fel kéne ismerni magam körül, de nem nagyon érzékelem néha az időt. (szép magyar mondat...) Hiányzott már, hogy irjak és kiöntsem, vagy inkább hagyjam kizúdulni magamból ezt az áradatot, ami gondolatok formájában születik meg a fejemben, most pedig nem nagyon tudok mit kezdeni velük, kivéve, hogy leirom őket. Márai: Füveskönyv: 139. Ne tévesszen meg a vitrolás példa, tudnod kell, hogy lazitani kell mindezen. Mindenen lazitani kell, különben törik és szakad minden. Mgőrülök időnként milyen bölcs gondolataim támadnak (ezeket inkább nem irom le), tulajdonképpen ezek is csak ékes bizonyitékai ember-voltomnak meg a létezésemnek. (pedig úgy egyébként Te is kételkedtél, hogy igazából mintha nem is élnék, ugye?! xD) 'Gondolkodom, tehát vagyok.' Ne felejtsd el a nagy lazitás közepette, hogy az élet sosem fenékig tejfel, és miközben lazitasz, azért gondolatban siess a vitorlákhoz és tégy meg mindent a szakadás és a vihar ellen. Vagy.. gondolkozz el újra: van egyáltalán vihar, vagy csak Te látod viharnak? (ú, ez mai gondolataim fénypontja :D)
Mindig a csúcson kell abbahagyni. Vár a konyha. Csók

hétfő, június 15

...

elég, a kurva életbe! ELÉG!!!
nem birom... kérlek, szabaditsatok ki... idióta rohadék pillangók, miért most jöttök, miért amikor rosszat érzek, miért, amikor rosszat látok, miért, amikor eldöntök vmit, miért, amikor semmi sem pozitiv? Miért nem hagytok a francba élni, s boldognak lenni, miért nem tudtok időben, jókor, jó helyen lenni? Miért kell neki is furt keresztbetennie nekem? miért most? eszem elmegy, hát komolyan. gondolkodott volna korábban, tett volna valamit, nem most kapálózni és tönkrebaszni az érzéseim, és tönkrevágni mindent, ami eddig jó volt, de most csak görcsöt érzek és annyira rossz, hogy sirni tudnék (de megint nem tudok..)
Azt akarom, hogy szeressen, hogy nagyon szeressen, miért nem lehet csak úgy szimplán egyszerűen gondolkodás nélkül sodródni, miért nem lehet hagyni engem kibontakozni, miért kell ez a görcsös agyalás..? el akarom engedni magam, csak úgy nézni a semmibe, nem beszélni semmiről, csak hozzábújni (Hozzá bújni) és jól lenni... miért kell ennek lenni?..
Rosszul vagyok.. "ölelj meg újra, ölelj meg ugyanúgy mégegyszer..." :((
Szeressetek!

szombat, június 13

Csatlakozom az A. Legyenmárpéntek Mozgalmához, de én Legyenmárszerda Mozgalomnak fogom nevezni :D Mi lenne, ha a holnapi Tesco-túra, ruhanézés, cipő és anyagválasztás után lefeküdnék aludni és szememet kinyitva szerda hajnalra ébrednék, úton Budaörs felé... Mi lenne? Jó lenne :D Nem is értem, pedig töxeretek itthon lenni. Bár most, a tegnapi kisebb szóváltás után A. se érzi túl jónak a kapcsolatunkat, nem mondta, de látom rajta. Mindegy, a lényeg, hogy újfalu most nekem sem a szivem csücske, bár a mai nap tökjó volt É.-val.. (végre:)) Nem írom le, mit csináltunk próba után, de hehe, kicsit vicces volt, és csak enyhén fájdalmas. Köszi mégeccer :P
Alig várom tényleg a szerdát, mert a reggelem tökjó lesz (mármint, ha úgy megy minden, ahogy most gondolom, hogy menni fog :P), 11-re bemegyek suliba, suli után Ny.-val leszek és behozzuk a rettenetes hosszú 2hetes elmaradásunkat lelki- és pletykatéren... Juhúú :D Nem tudom, az este mivel fog telni, de mindenképp jó lesz, jelzik a zsigereim :D
Hm... most mennem kéne magambapakolni vmi étket, mert reggeltől nem ettem és baromira jelez már a pici húsos pocikám xD Muhaha... najó szal fáj már a hasam :S
Majd.. jelentkezem :)
Csóxi

péntek, június 12

Idegtorna

Alig vártam, hogy hazajöjjek... és rendben is volt minden.. eddig a b.szott pillanatig. Eszem megáll ezen a konzervativizmuson, meg ezen a d-fanatizmuson. Kiborulok,hogy nincs más férfi az életben, aki jó lehet nekem, csak a D-juk. Sz.rom le az egész sztorit jesszus, adok fel lottót és elhúzok itthonról, mert ez.. ez... veszélyes már!
Hát kiborulok bazeg...
Nahh mindegy, mert amúgy meg minden okéé... :) Örömködök kicsit magamnak, meg nem csak magamnak :)) háhááá :)
Sz. szerint nem csak a Red Bull ad szárnyakat.. lehet, hogy igaza van? :D
Kiköltöztem a koliból.. igazgató úrnak beköptem, hogy legyen jó... erre kinevetett és mondta: maga legyen jó, Hajnalka :D muhaha :P Hát én mindig jó vagyok :D hihi :))
Wááá... nem múlik el az ideg.. :S
Megyek, kialszom.. Puszcsi!

csütörtök, június 11

Hát úgy tűnik, hogy igen... :)

kedd, június 9

Megkérdezték...

vasárnap, június 7

Úgy akarok, annyira, annyira akarok irni, de nem jönnek a szavak... megint bennrekedtek. G.ci sokat kéne tanulnom, de nem megy :s mikor fogok, piccs?... kedden.. de kedden suliba is be kell mennem, mi lesz ez? 0-24? ..esélytelen.. mint ahogy az 5-ös művtöri vizsga is az... :((
Vége a gyönyörű vasárnapoknak a pályaszélen. (Egyszerűen szívdöglesztő... teperjenle!!! Wáá! :D) miért nem bírok egy helyre koncentrálni?? Miééért?? :(
Össze-vissza cikáznak idebenn ezek a göthös gondolatok... fejetafalbafejetafalba :((
Megyek... pááás

szombat, június 6

A legboldogabb szülinapot kivánom Egyetlen Drága Öcsikémnek! Szeretlek :)

Ezenkivül...

Tévedni emberi dolog-mondta a sün... (najó mindegy), de tévedni tényleg emberi dolog, és megbizni az emberekben meg nagy tévedés. Mindig, mindig folyamatosan szembeállit az élet a ténnyel: nem bizhatsz senkiben magadon kivül. Vannak barátaid, akikre mindig számithatsz. Akik mindig melletted lesznek, ha baj van. De ne bizz senkiben, ne reménykedj, mert esélyed sincs, hogy azt kapd vissza, amit vársz. Ne várj semmit, mert nem várhatsz el semmit! Csak egy vagy a világon a sok közül, akikkel hm, véletlen összehozott a sors, és bármennyire közel engedheted magadhoz, bármennyire jóban is lesztek, nem bizhatsz senkiben, csak magadban. "Úgy tudjad te is, életed veszélyes és viharos pillanataiban, hogy a nagy feszültségeket nem tudod elviselni, az emberi kapcsokon és kapcsolatokon lazítani kell, máskülönben törik és szakad minden. Ilyenkor dobjál félre mindent: munkát, emberi vonatkozásokat, életrendet, s bízzad magad a sorsra és a viharra. (...) Lazíts és várjál. Reggelre eláll a vihar."
Márai!! Istenem, Márai az én emberem... bakker, lazitani kell a kapcsolatokon! Ezaz! Lazits és várjál...
Kurva eső elől azé nem tudok elbújni, nem birom kivárni, mig reggelre eláll (nem vihar, de eső :S)... nekem fotóznom kell és már szinte mindenkit beszerveztem és ez a pöcs elkezd esni. Hát komolyan.. nade komolyan kiborulok már! :S (nemnem, lazits és várjál...) Ez a rohadék szórakozás téma pedig amúgy baromi egyszerű lenne és hjajj, de nagy 5-öst lehetne belőle kapni, de nekem nem megy.. :S elegem van ebből a helyből, két és fél hónapig hallani sem akarok az AKG-ról... :( Ti meg, k.va napok, teljetek már gyorsabban! :s
Hétfőm úszott... kedden H-konzultáció és labor-roham, szerda művtöri vizsga, csütök kipakolás és stressz-nap, péntek befejezés, pakolás és pestelhagyás... hogy fogom kibirni Pest nélkül ezt a 2hónapot? Még ha júliustól dolgozom és beugorhatok bármikor a városba, A-nál aludhatok, akkor sem lesz olyan (jó), mint ez volt :( Én szeretem Pestet és hjaaj, lakhassak már újra valahol.. benne :D Várom már Tiszaszőlőst... biztos Kaposvárra fogok gondolni, nade mindegy... eldöntöttem, vége van. Nem gondolhatok rá többet... :P
Új tervek, új erő, új élet? Nem akarok új életet. Ezt az életet akarom. Minden rendben most.. majdnem :D Már csak kéne Valaki, aki rendbeszed... mér bújkál, nem értem. Nem kéne keresnem és megtalálna. Tuti.. Najó, túl sokat agyalok. Megint. :S
Álljon már el ez a rohadt eső. Hát mi a f.sz van?! :( Fotóznom kell, nem voltam világos??? >:( grr!
Itthon van A.! :D Tökjóó... eltelik ez a k.va hét és sokat sokat fogunk lógni meg menni, meg mindentcsinálni, és sokat sokat fényképezni meg megörökiteni mindent, amiben élünk. Jólesz, érzem :D
Jövő 7 szerda... olyan buli lesz, hogy eszünk elmegy.. :D Bakker, Sz! Szétbulizzuk az agyunkat, garantálom! ;) Összeszéditjük az összes faszit, hadd csorogjon a nyáluk :D sirva fogják kaparni az ajtómat :D Úristen, de megy nekem ez az önbizalom XD nembaj, nembaj, ezaz, ezaz... igykelleztcsinálni! :D Na és Ny., kitaláltad már, hogy hová megyünk? Mert az oké, hogy valahová, de tudod hol kell kikötni?! Szokásoshoz hűek leszünk, itt már tudjuk a dörgést, és tudják a dörgést :P ;) muhaha :D iggggen jó esténk lesz :P
Vásárolnom kell! Újat akarok! Mást akarok! Kell nekem az a pink cipellőő... :-O vágyik rá a lelkem :) új nadrág is kéne... nem feszülnek eléggé... (nem bámulnak eléggé :-O tiszta hülye vagyok XD nem kellett volna ez a tegnapi nap :S) új felső is kell, meg öv! Zöld övet akarok. Újat már, mer a régi már régi. Nameg... hm, kell fehérneműű... úristen, csipkét akarok!! Csipkét szeretnék... hüppp-hüpp.. :( Úgy érzem, fel kéne adnom azt a lottót... :DD
Nahh... művtöri vár... (legalább valami :D)
Puszcsi :)

szerda, június 3

Szerda

Hm, ez a mai nap nem is volt olyan szörnyű. Voltam laborban, és nem csak tébláboltam, volt művtöri, és nem volt annyira unalmas, mint lenni szokott, volt rajzóra és egészen élveztem, hazaértem épségben és CSAK 40percbe tellett, vacsiztam a koliban és nem volt olyan szar, mint vártam, bementem a szobába és nem volt üres, ahogy vártam... jaés délután voltam CBA-ban és nem fizettem annyit, mint vártam. Marhajó :D Ja és emlitettem, h ma bulizunk? Valahogy asszem kiment a fejemből, nade amúgysem oly lényeges.. inkább tanulnom kéne, merthát megfogadtam, h ennek nekiülök és minimum 4-es lesz.. és.. lesz is!
Hm.. mielőtt ideülök, mindig csomó gondolatom támad (nyilván azért ülök ide), s amikor megjelenik az oldal, elszállnak... :-O Hová lettek megint?.. Wáá, belémragadtak! :S Nemakaroom! Le kell irnom őket!! :D:D
Mivan mostanában az emberekkel? A héten már másodszor jön elő a 'mileszagyerekeidneve' c. téma... pedig.. közel sincs a gyermekáldás időpontja, nameg.. ennyi bagollyal nehéz is lenne :D :P
Anyuciiii, mér nem jössz msn-re? Itt várok megint fél órája.. ehh.. :s Már ideje lenne beszélgetnünk, mert sosincs időnk rá, és bánt, hogy nem tudod mi a helyzet... :S nade majd már megejthetnénk, mert van mit mesélnem.. nem is tudom mióta vagy lemaradva :-O Durvás a helyzet... :D
j. üzenete:
belegondoltam milyen lenne,ha a szexelvonási tünetek kiülnének az ember arcára

Az tuti, hogy J. nem normális xD xD xD
Szerintem, ha a szexelvonási tünetek kiülnének az ember arcára, akkor a nők 70%-át nem vennék észre a pasik, mert mind ronda lenne. Egy másik (saját) felfogás szerint, HA (-nem sok esélyt lát rá-) esetlegesen a nőket a szexelvonási tünetek széppé tennék, akkor hujj, de jóvilág jönne a férfiakra... akkor... a ronda nőknek nem lenne partnerük :-O Úúú, az durva lenne... :D
Jó fej a J., hogy ilyen témákat dob fel.. elgondolkodtat :D
Megjött Anciiii :))
Jókedvemlett :) Tökjóó :P Na majd holnap viszont.. nekiállhatok tanulni... :S Bár lehet, h holnap megyek haza.. mondtam A.-nak is...
Ja és.. nem megyek júliusban Kaposvárra. Nem akarom itthagyni Pestet, mégha felvennének se.. csak felesleges idegeskedés meg hercehurca lenne... hagyom a fenébe.. Majd ha úgy fogom érezni, megcsinálom jövőre. De... nem fogom úgy érezni. :D (sajna :(... )
Hm, mit kezdjek magammal? Rohadt baglyok kikészitenek. Viszont... vigyázni kell rájuk. Értékesek :D A minap olvastam egy cikkben :D Muhaha, nagyon vicces volt! Bemegyek az újságoshoz, hm, hm, mit is vegyek.. nézem, valami olyan cim, hogy aszittem beszarok :D belelapozok: hogyan veszitsük el második szüzességünket... nnnna mondom hehe, ezt valaki nagyon nekem irta xD viszont... nem volt túl izgalmas.. semmi hátborzongató praktikát nem találtam xD
Nahh, jólvan, lelépek. Túl sokat irtam már :D
Csóközön, Olvasóim :D ♥

kedd, június 2

megjött...

esmael üzenete:
elég
esmael üzenete:
nem birom
esmael üzenete:
érted?
esmael üzenete:
és nem csak a sulit

esmael üzenete:
elég mindenből
esmael üzenete:
beteltem
esmael üzenete:
érzelmileg
esmael üzenete:
:S
esmael üzenete:
el akarok menni
esmael üzenete:
pár napra
esmael üzenete:
sehová
esmael üzenete:
érted?
esmael üzenete:
egy füves terep
esmael üzenete:
v nemtom
esmael üzenete:
meg egy kis ház
esmael üzenete:
és
esmael üzenete:
senki sehol
esmael üzenete:
mert megőrülök már
esmael üzenete:
hogy
esmael üzenete:
baszott nagy zavar van a fejemben
esmael üzenete:
és
esmael üzenete:
senki nem tud segiteni
esmael üzenete:
nyilván magamon kell, h segitsek
esmael üzenete:
de
esmael üzenete:
nem megy
esmael üzenete:
bakker
esmael üzenete:
:S

esmael üzenete:
minden összejött, ugy érzem
esmael üzenete:
elegem van
esmael üzenete:
szünet kell
esmael üzenete:
olyan
esmael üzenete:
nyugalom
esmael üzenete:
ahol
esmael üzenete:
szétszortirozhatom a sok mindent, ami bennem van
esmael üzenete:
akkora a káosz, hogy nem lelem magam
esmael üzenete:
pedig keresem
esmael üzenete:
de elnyelt ez az egész rendetlenség

Őrület

Megveszek!! Nem bírom mááár... minden bajom. Ma kivételesen idióta hangulatom van.. de nagyon.
Előszöris mindenem fáj.. naná, hogy kihat az ember hangulatára, hogy nem érzi jól magát fizikailag, az enyémre minden kihat, szóval ez kétszeresen... :s na mindegy, sztem elaludtam magam, vagy fogalmam sincs, de az egész bal felem zsibog, lüktet, dobog, fáj, szúr, minden baja... és, a szemem is! :-O (belehalok, ha megvakulok!) Másrészt remélem nem valami hipernagy gyógyithatatlan betegség előjelei ezek, és én nem ismerem fel őket. Hipochonder vagyok?! Anyám.. mindegy. Ha elmúlik, megtudom :D Ha nem, azt is :D
Szenvedek, a francba máááár.. :S Utálom ezt a retkes sulit, legyen már végee!! :( megveszek... ma nekiültem a művtörinek, tanultam, hejj, ÉN, tanultam. Durvás :D:D
..de nem lényeges. Nem is értem, minek irtam le... :S :P
Egész 7vg-n fotóznom kell. de egész hétvégén... :S Nincs kedvem már. Csak a magam örömére akarok fotózni, semmi másért. Senkinek nem akarok megfelelni, magamnak akarok jót csinálni. Szarom le a H-t meg az E-t már :S Elég belőlük...! Kiboritanak. Nem értem, miért veszem magamra... csak már nem birom ezt az igazságtalanságot.. :( Menjetek haza!!
(...)
Legyen már valaki mellettem. Öleljetek meeeg!... :((
M...

szombat, május 30

:))

Jahj, de jó este volt!! Még, még :D Hm, nem hittem volna, hogy ilyen jól fogom érezni magam, ó bazz, még jó, hogy elmentem, miért is gondolkodtam... :P Hm, tökjóó :))
Kár, és sajnálom, h R. nem beszélt annyit, mint szokott és mint vártam, és mint kellett volna, és szivesen hallgattam volna a beszámolóját a pszihológusos élményeiről, amit emlitett A.-nak.. (nekem meg nemiiis :-O) szal kár, és mostmár tudom, mit kell kérdezni, lesz mit mesélnie, nem mindig csak nekem... ugyebár :P hmm... D. nem változott semmit, hálistennek ugyanolyan dinka mint volt, mint ahogy eddig is imádtam :) Lááv! A. szerencsére nem firtatta tudását, ejj, h mindene A-ra sikerül :-O beszarok!... Sz.-nek kitartás, és én a barátod vagyok! ;)
Hm, Ö. ma tök furcsa.. megint. Jó, megértem én, hogy fáradt és minden baja van, meg amúgy sincs jó időszaka, de héé, ez nem normális, pláne igy 19 évesen :-O nem teccik ez nekem, vmit tennem kéne.. (ötletek?.. :s)
Nyugalom volt itthon a 7vg-n, senki nem akarta meggyilkolni a másikat, hmm, meglepő fordulatok. Azért örülök, nem hiányzik-csak furcsa.
Vmiért fáj a hasam.. nem is a hasam, hanem ott a női szerveim környékén (prózaiságom mesterműve ez a kifejezés xD) ... miafrász?! (én igazán nem akarok kétségbeesni! :s) beképzelem? utálnám, ha hipochonder lennék... :-O ezért sem leszek. :D
Hiányzik B. Tegnap É.-val tökjót beszélgettünk I.-nel való kapcsolatomról, kellett már, hogy valaki ráncba szedjen.. azt hiszem még nincs minden veszve, de szükségem van rá, hogy rugdossanak. (na nem a szó szoros értelmében :D) szóval B. Vele is rég beszéltem már erről. Szükségem lenne rá pedig. Igazán. :s na majd megemlitem neki, hátha tud vmi igazán használható megoldást a problémámra... :) Rá lehet számitani. :P
Most azt hiszem mennem kéne, mert holnap úrvacsorázom és hjjjajj, de nem kéne elaludni... :S reggel 9-re jön Sz., hogy megcsináljuk azt a sz.r betűrajz feladatot, amit a hátam közepére sem kivánok. Hálás vagyok Neki, hogy eljön. El ne felejtsem megköszönni!
1óra? Bakker!!... Jóéjt ;)

péntek, május 29

zavar (nem csak) az atmoszférában..

Fáj.. a szemem.. is... izomláz... a hasamban, meg ...hátamban... és, mintha fúúj, vmi van a torkomban és ma amikor hazajöttem kürtről, a K. meg a nője a szobámból jöttek ki, aúú...blööö... szexeltek..ezek mindig szexelnek..esélytelen, hogy akár bagoly-fiókájuk is legyen... irtják a baglyokat születésük előttől fogva...
Kérek.. egy csöpp... csak egy pici csöpp szeretetet... valakiiiii... Valakiii! (Legyetek boldogok!..)
Köszönöm, hogy minden nap megtart a kegyelem... igaz szó a számon, hajnalcsillagom... éjszakám és nappalom...
de nekem- fáj.. minden... kinn- benn, oly mindegy, csak tüzel meg izzik, utána szissssszen és füstölög... aztérzem, hogy szúr... meg kapar.. az a torkom, mindegy.. kapar máshol is, minden szúréskapar, nemakarom.. szeressetek!!! jááj, egyszer megéget és fájni fog- nagyon- érzem... melegvan... ráz a hideg és fáj mindenem... szikrák a szivben, cikázó gondolatok, mentsen meg valaki.. idő kell és tér.. tér kell a jónak, erőt kell kapjak, adjatok, adjatok!!..
(S oda kell menni... megölelni... akkoris, ha nem te vagy a hibás, odamenni, esélyt adni... hogyan tudnék, továbblépni... hogy lehetne... homokba irni... hagyni kell, hadd vigye a szél...)
Már semmit sem tehettek... már semmit sem tehettek... lélekből lelkesen... erőtlen erőkkel, mennem kell, aludnom kell, éjszaka, fények, teperj le, kérlek, ne tarts szem előtt... törj ki, hinni tanits... minden jót, békességet... adjatok, adjatok!

csütörtök, május 28

Mivan?!...

Nemtom micsináljak már, de komolyan... éljen a tudatos kapcsolatépítés, vagy haggyadmár, sodródj...? Egyik sem jó megoldás, mert nyilván nincs is jó megoldás... Most úgy sodródnék, hogy hűűű, viszont, amikor észbekapok, akkor meg riadt kismadárként húzom össze magam és rájövök: nem tehetem meg, hogy sodródok, mert az életemet nekem magamnak kell irányítanom, és mindennek úgy kell lennie, ahogy én akarom. De... bár tudnám, mit akarok! Tök egyszerű lenne az élet, ha az embernek nem lenne saját választása. Jahj, Istenem, miért adtad a döntés jogát a kezünkbe? Lökött Éva egyből le is tépte az almát, csesszemeg, ő b.szott el mindent!! Grr. Most lenne az, hogy neked kérlek, vele kell lenned, neked ezt kell csinálnod, neki téged kell támogatnia... és minden folyna szép rendben, és nem lenne viszály meg egyéb marhaságok... ehelyett: mit tegyek? mikor tegyem? meddig tegyem? és egyáltalán: megtegyem??? jesszus :D:D
Nekem tényleg mindig valami bajom van... xD Dinka vagyok!
Hálásnak kéne lennem a tökéletes kis életemért, hogy megvan mindenkim (Mami ♥ :(..), mindenem, egészséges vagyok (remélem! :-O) és jól élek... nincs okom panaszra, ehelyett itt rinyálok.
Megint haza akarok menni. Cseresznyét és szamócát szedni, epret enni meg rakottkrumplit.. M.-t ölelgetni és F.-t fürdetni a tóban, meg L.-t fotózni... kiskertet gyomlálni, meg szőlőhegyre menni... Otthon akarok lenni. Boldog akarok lenni.
Legyek túl a holnapi dogán és huhúú, mindezt egyszerre fogom élvezni :D
Jaés... baglyot akarok röptetni... de azt Pesten.
Feldobódtam :F Hihi :))
Na, megy ez nekem.. pozitív gondolkodás... lágy szellő meg természet, elgondolkozás és naivság. Muhaha... szép az élet, élni jó! :)
M(K). :)

szerda, május 27

Leírhatatlan :)

ITTHON vagyooook :))
...és... ésésésésésésss.... RAKOTTKRUMPLI volt a kaja :)) Imádlak, anyukám!! ♥

Elmondani nem tudom, milyen istenien szuper érzés volt kiszállni a kocsiból és megölelni M.-t :) Bakker, újra, újra, replay :D
Ettem szamóóócát, másztam cseresznyefára (miután Kincsem közölte, hogy "Már nagyon fel kell menni, hogy elérd ám! :)) ♥), epret ettem és -nyamii- rakottkrumpli volt a vacsoraaa :))
Bakker, megveszek. Kajak szét tudnám ölelni a világot, jaaaaj, olyanjóóóó :))
(ezt most nem miattad írom, A. :D)
Bát érteném a faszikat... :D (...)
Olyan jó ittthoooon :)) Wáwáwááá :)
A. ma közölte, nem visz le Kaposvárra. Ó de rendes vagy-mondom. Kösz. Vonatozhatok k.vaélet... ennek a rohadt tiszaszőlősnek is mér kell épp az istenhátamögött lenni?! nemértem, komolyan, de annyira jellemző... beszarok!
Wáá, R. hívott csajos 7vg-re.. szuper! Régi csajok ésatöbbi.. jólenne már végre találkozni.. :) Ahh, bezsongtam :D:D
Felb.sznak, de komolyan!... :@ grrr!! (nem cseszitek el a kedvem!!! Nemésnem!!:D:D)
:D:):P Juhúúú :D:D
Najó lelépek. Menjünk Kürtreeee! Aztisszeretnééém! :)
:P:P:P
:)))
Áááá :D
♥☺☻☺

kedd, május 26

Új(abb) nap a Nap alatt

Ez a hüye iwiw szórakozik velem. Meg a blogspot is szórakozik velem. Na és mi a mai idézet? "Tudom, mi kell nekem, de vajon tudom-e, hogy én mire kellek?" Beszarok! xD
Alig várom már, h N. elolvassa (jobbanmondva megnézze) a mailt, amit küldtem neki, mert attól a képtől tuti lehidal és csapkodni fog meg fejétfalbaverni felváltva... :D Kár, h nem leszek ott, ilyenkor olyan vicces :D ♥N. Ma már gondoltam írok pár sort (nemfüzetbe, de valahová), mert kajak nem tudom hol áll a fejem, nade nem is ez a lényeg... olvasom ugye a Titkot (igen, még mindig), folyamat csak olvasom és olvasom, hátha egyszer jobb lesz.. de jobb is lesz (ugye, A.? :D) höhö, na mindegy, szóval és tettel.. írni akartam, de végül elmaradt. Most jött le I.-ke, hogy rajzoljak még egy példányt a koliemblémából, hát már tököm kivan a koliemblémával, nade mindegy, lesz ez jobb is. Bakker, cikáznak összevissza a gondolataim, az előbb még az írásról beszéltem. OooOpss... :S mindegy no, tehááát... :D öhh, bár tudnám, mit is akartam... (szedd össze magad, e.!) Nos, akkor...
ja, már mindjárt negyed 3, A. azt mondta 3-kor felhiv, mikor megyünk haza, ma-e vagy holnap, fhu, remélem ma, mert már aúúúú, de honvágyam van!(meg persze a szerdai bulizás (:-O :-O :-O A.-ka kérte, h menjünk!!! :-O) az sem kizáró ok :P) szóval ma irány újfalu, már alig várom, h érezzem a macskaszőrt :D (rossz példa, de hirtelen ez jött :D) remélem A. rakottkrumplit csinált, mert megveszek már egy tetemes adag rakottkrumpliért, és itt a koliban a rakottkrumpli se, de még az adag se az igazi :P mindenesetre nekem haza kell mennem, mert nem bírom már itt. Mintha bezártak volna a négy fal közé, pedig hujjj, mennyi helyre mehetnék, jobbnál jobb lehetőségek vannak itt, az a gond csak, hogy leszarom őket, mindet egytől egyig, nem érdekelnek, amikor otthon is lehetek. (legyek már otthoooon!!)
A. kérdezte tegnap, mikor akarunk dolgozni. Ácsi hé, mér, már meg lett beszélve a dolog? Na nemám megint nélkülem betáblázni a nyaramat, mert mindjárt Dunának megyek... :-O persze most azt se tudom, Pesten fogok-e lakni, vagy Budaörsön, tulképp ez mindegy is, csak hát azért mégis :D hehe. Nameg, milenne ha találnék vmi jobb kis melót, mint a szendvicsgyártás? Bár, még nem volt róla szó, mit kell csinálnom, úh, mennyi tisztázatlan dolog van még :-o :D
Ehh, de mennék már haza...
Ö.-vel beszéltem tegnap, öh, kicsit sincs kikészülve szegény :s mondtam neki, ha megnyerem a lottót, első dolgom lesz, h lakást veszek itt Pesten, és jövünk el a sunyiba, mert a légkör kitaszítja az embert... (...) A harag rossz tanácsadó, mondta valamikor valaki bölcs és az a baj, hogy tök igaza volt... mit rinyálok, hogy haza akarok menni, amikor ha otthon vagyok, szivem szakad meg, hogy nem lehetek Pesten, nameg vágyom ide, mint kiskutya a csontra. (bakker, milyen idióta példákkal élek ma :O durvás :D) lassan fél 3. Ó, csörögj, csörögj, kérlek kicsi Nokiám :D (végleg bekattantam XD)
Hááá, a legjobb Fütyülős szlogen, ami valaha volt: "Ma itt, holnap ott. Szabad vagyok!" iwiw-re vele... :)) mert szabad vagyok! :D
Nem értem, mér szerelmes mindenki!?... lehidalok!! :D
Úristen, ez a K. mekkora egy buta liba, szentséges habakukk, tejóég, blöö... :S:S
Najó megyek :D nem bírom ezt a légkört (se). Eszem vmit, remélhetőleg addigra 3óra lesz és elkezdhetek összepakolni, zuhanyni és várni a 4órát, hogy fél 5re Budaörsön, 7-re otthon legyek... Hazaakarokmenniiii! Mér nem érdekel ez téged, drága Kozmosz? :D Bakker, hát nem hiszem el :S Lehet, hogy buszra kéne ülnöm? :-O (nemülök buszra, max holnap megyek haza...)
Csóközön!! És éljenek a Nyuszik :))

hétfő, május 25

Idegbeteg..

Én nem akarok, de tényleg nem akarok ideges lenni. És ó bakker, milyen rég is voltam már igazán ideges... :-O Nade ma! Két órája olyan ideges lettem, hogy aszittem kirúgom a kolifalat, mindezt pár kép miatt... :s beszarok a pasikon, de komolyan... nem szabad általánosítani, de jahhjjj, hogy mind mekkora egy álllat... :S
Úgy sírnék, de nem tudok... (Hiányzol, Mami :( Veled akarok lenni!!!) Pedig a sírás megtisztít és jót tesz és utána szoktam a legjobb kedvű lenni (ezt talán nem is lehet már fokozni a magyar helyesírás szerint, még jó, hogy ez minket nem érdekel, de azért eszünkbe jut...köszi, H.), szóval a sírásnál tartottam... heh, MSN... kezdek megnyugodni... Jólvan, nem fogok..öhmmm...izééé xD
Na mostmeg... mostmeg... bakker :D
Nem voltam ma suliban. Kész vagyok. :S :S Sztem már csak a túlélés közeli érzése tartja bennem ezt a csöpp kis lelket. Azt mondja ma J., hogy csütörtökön is be kell menni... Meva'? xD xD xD Sztem ezek nem tudják mi a dörgés... ilyenkor fogok bemászni, nem? Úristen... E., kérlek... szállj le a földre! xD
Haza akarok menniiiii! Bakker, hétvégén se voltam otthon és tökjó volt, de olyan b.szott honvágyam van már, h nem tudok mit kezdeni magammal itt az istenhátamögötti Pesten.. megveszek a friss levegőért, az eperért meg a cseresznyénkért, Fany-ért meg Csipeszért és látni akarom az Ancikámat!!! Wáááá! :(
Micsináljak?... elveszek már, de komolyan.
Dehogy veszek. Erős vagyok és... erős vagyok.
xD
Az vagyok. :D
A. kérlek... ha kész vagy a vizsgákkal, akkor gyere haza, mer valakinek fejbe kéne már verni, hogy észheztérjek... Nem akarok zsinóron rángatott babaként megtenni dolgokat, amikhez igazán nem is fűllik a fogam... Segitened kell, mert nem találom a régi H-t...... :s elbújt bennem valahol és nincs... keresem, hogy a fejemet verje már a falba, mert azt hiszem, vagány vagyok, pedig ..jahj dehogy... :S szörnyű vagyok, szedjetek össze...!
Szeressetek!! :'((

szerda, május 20

FOGJATOKLE!!

kedd, május 19

Wáá :)

Pöööörgök, wazzee, pöööörgööök :D (a'la M. csengőhang...hehe)
Miafrászbajomvan?? :) Jahjjj, teljesen kivagyok! Mivanmáááár, holnap HÚSZ...huszadikaaaa :D
Jahúúú :D
Munkát kéne keresnem... dolgozni akaroook. (miütöttbelééém??)
Szétszórt
Bolond
Dinka
Kattant
Lusta
(mégis) hiperaktív
Bizonytalan
Nyavalygós
Fáradt
Befáradt
Furcsa
Hangulatváltoztató
Kimért
Csöndes
gyönyörű és szerény.
:D

hétfő, május 18

Ui.

Ölelééééést!!!

xD

Hát erre már csak ennyit tudok mondani...
Ma nincsen sulim, E. gondolom megint sürgős munkába fogott.... nembaj, annál jobb, jeleztem A.-nak és találkozunk. Sztem elmegyünk nagyonvásárolni, valamivel fel kell vidítanom magam :D neem, igazából jó rég óota érik már az új cipő, de eddig nem volt még időm/erőm/alkalmam/megfelelő :P Lehet, h ezek csak kifogások, de fő, hogy engem megnyugtatnak :)
Az egész hétvége otthon egy fullstresszben eltöltött pocsék két és fél nap volt... nagyátlagban szeretek otthon lenni, de ez a mostani túltesz mindenen, szerencse, hogy a következőt fenn töltöm Pesten, drága N-kámnál :)) (K)
20-a hiperszuperjólesz, érzem a zsigereimben :D Várunk már idefönn Pesten K.! Rettegj, jövök! :D És az lesz a legjobb, hogy N. elintézte, hogy csomóan legyünk, szóval remélem ez az este tényleg nem fog sok kivánnivalót hagyni maga után, mert hetek óta készülök rá.. :s arról már nem is beszélek, hogy végre fölvehetem a drága icuripicuri miniruhácskámat, amit sztem a tervezők kifejezetten erre az estére álmodtak meg nekem, hehe, szal mostmár tényleg mindennek jól kell lennie :D Már csak az a kérdés, micsináljak a hajammal..!? :-O Wáá, örök dilemma :D Sztem egyszer kopaszra nyiratkozom, fhu, olyan kiváncsi vagyok, hogy milyen érzés :) najó, ezek már az idióta és túlmerész gondolataim közül kerültek ki, jobb lenne őket hanyagolni :D
Jahj, de jó volt a kertiparty É-nál szombaton... :) Végremár együtt voltunk, mert ez igy nem mehet... :P Jahj, a leánybúcsúra is ki kéne találnom vmi hatásosat, ... mindegy, csak pucér legyen :D É. mondta, neki nem kell... mondtuk neki: és? nekünk kell! :D:D
Zsebkendőt kell hímezni... nekem :-O sztem É. nem tudja mire kért föl, muhaha! Az lesz ám a hímzés :D inkább feltűzném az összes 200 embernek a bokrétát, minthogy zsepit hímezzek, nade ezzz... :s muszáj lesz :P
Mamikááám... hiányzol... :( ♥
J. volt 7vg-n J-nál :) Hazafelé máris irt sms-t, hogy leadja az infokat... hát jó volt tudni elsőkézből, mi történődött köztük :D (igazából semmi :-O) Szeretem a J-t, igazi barát :)
Viszont, a S. gyerek úgy eltűnt :-O :D Haljak le (nem hajlakk le) tök elnyelte a föld... hát nemtom, nemtom, de ez nekem nemteccik :D jön még kutyára úthenger!! :P (jaj erről a cicuka jut eszembe :S :( szegéény, hüpp-hüppp...)
Most olyat tudnék csobbanni valami szikláról tengerbe, hogy eszemetvesztve rohannék, ha lenne lehetőségem... bakker, visszasirom azt a török kirándulást, még ha nem is volt olyan jó.. a tenger meg a nagyhajó, meg azok a kaják...nyamiiii :) és az az ágy, meg az a diszkó, aúúú... újra, újra, újra... Az idei Tiszaszőlős kiváncsi vagyok milyen lesz... akkor lesz a felvételim Kaposváron, óbazz, rohadt bonyodalmak... apám azt mondta, levisz, azon ne múljon, wáá, de eszem megáll, miért épp akkorra kellett rakni :S jahjjj... na persze, nem mintha annyira lenne kedvem Kaposvárra menni, idióta vagyok, hogy ilyet mondok, de remélem nem vesznek fel, mert akkor lesz ám csak a dili... áh... szenvedek.
Najólvan, asszem lelépek. Lassan jön N., az egész délutánt ellófráljuk valahol Arénában, vagy Mammutban, vagy nemtom... hmm. Sokpénzkéne.. Lottóznom kell...!
Szerintetek mi van az én drága Ö-kémmel? Mindig olyan dinka, ha otthon van, nem lehet vele beszélni... utálom, ha szomorú, pedig már egy ideje folyamatosan az... :( én úgy segitenék, de ha nem hagyja, úgy olyan nehéz kitalálni, hogy mi a gond... :( Pedig nagyonnagyon... ♥
Süt a nap és kék az égbolt, ilyen jó már nagyon rég volt, kismadárkák szállnak fenn az égen... jóreggelt szívből szól e dal... :D (J. most utálkodva röhögne... na majd holnap elénekelem neki! xD)
Pápuli :)

kedd, május 12

Pillék...

A hasaaaaam... aúú! :(
A mapi kiállitás a MüPában egész elfogadható volt, sőt... megérte elmenni, pláne hogy ingyen volt :D hihi... Sz.-vel tökjól eldumáltunk ma, igazán azt éreztem, h érdeklődik irántam. Haluz! :)
A. most mondja, h ma evett epret :-O tejóég.. irigykedem! :( Persze rá sose, szal... :)) Jahj és holnap talizuuunk :) ezres hiány van már, tök bedilizek itt koliban egymagam... kivétel a tegnap :P
M. irt msn-en, és kb 2perc alatt rászedett (igen, nagyon nehéz volt), hogy fussunk össze, mer unatkozik. Szegény.. hát nem hagyhattam :D:D Tökjól éreztem magam, végre nem egy szokványos este itt, az unalom halálos verejtékében vergődve... szóval.. kösz M. (K)
anyám ma úgylebszott, ahogy nem szégyen... jólvan, én voltam a hülye, mer elpofáztam, hogy nem aludtam itthon... de hát ő kérdezte... vagyis, valamit kérdezett és kicsúszott.. :S jött ám a "mit gondol most rólad" blabla... (mitgondolszrólam?!)... szóval lelkifurka meg egyéb remek érzések odabenn... pöpec...
Nemtudom elmondaniiii :((
Legyen az, amit én szeretnék!!

szombat, május 9

?

Miafene??? Újra: nemenyémnap :s

szerda, május 6

M-nak

Hát, megtörtént, amit nem akartam, mostmár szinte mindent tudsz, amit csak A. Igazán kivételesnek érezheted magad, mert bár akaratom ellenére, de mostmár belelátsz olyan dolgokba, amikbe nem kéne. Mert HÉ, ezt nem kellett volna! Grr!
Viszont, jó, hogy elmondtad, jobb, mintha hónapokig titokban szépen csendben mindent tudtál volna, és én meg mit sem sejtve osztom meg a kozmosszal szerény kis életemet... :D persze, nem arról van szó, h ezzennel megbocsátok (:D), de azért köszi. :P
De mér van mindkét füledben fülbevaló? Sose értem meg! xD
Ezúton pussz :)

kedd, április 28

Szabadnap

Ma nem megyek sulibaaa :D Jee... :) 3kor megnézem a Diana kiállitást (enyhe a gyanúm, h nem fog annyira lekötni), tökjó fej vagyok, mer Szöszinek szereztem jegyet, höhö, pláne, h ingyen volt :) Kiállitás után úgy volt h J-val megyek a Margit-szigetre, csakúgymérne, dumálni, de lefújtuk, mert fél 7-re már jönnöm kell a koliba. Gondolom így korábban beveretek, remélem már A. is itt lesz. :) Unatkozooom! (Megesik velem elég gyakran...) Este Buliii :D Kíváncsi vagyok A. mit talál ki, hová menjünk, hm, hm... kedden vannak bulik egyáltalán?! Hehe :D
Tegnap összefutottam S.-val csakúgy spontán.. :P Felhivott, hogy benn van Pesten, mit csinálok. Hát, épp ráértem 15 röpke percre, szóval találkoztunk. :) (örüljek, vagy ne?.. hm, még mindig semmi szikra..)
El kéne mennem az Arénába, mert már egy ideje cipőt akarok venni. Bár most nincs nálam annyi lóvé, de jövő 7en már tuti megveszem azt a tornacipőt (amit még ugyan nem néztem ki, de úgyis akkor fogok dönteni, amikor meglátom a tökéleteset...). Nem tudom, mér pont az Arénában akarok ténferegni, de vhogy most azt érzem, hogy oda kell mennem. Ha nem lesz cipő, akkor... megint... mást éreztem xD (ezismegesik)
A. már jóideje leszarja a fejemet. nemtok már vele mit csinálni, megint én irjak? Hisz látja, hogy online vagyok, mér nem tud megengedni magának egy sziát, könyörgöm?! :(
Nahh mindegy :) Még fárasztom egy kicsit D.-t, aztán dobbantok vhová, mert szarrá unom magam.
Az ölelést még mindig várom... :)

szombat, április 25

Április 25.

Szerdán voltunk bulizni, yeah :D Ma dumáltam egy 36 éves pasassal msn-en, akiről aszittem, h ejjj, na ő majd nagydumás lesz, és kitölti az unalmas perceimet (pusztán msn-en :D)...
na hát ehhez képest egy unalmas idióta :D höhö! xD (erről jut eszembe, nem tudta, mi az az XD... jóég... mondtam, h nem próbálom meg elmagyarázni, mert túl bonyolult :D) Jahjj... nőjjéé fel, könyörgöm! (namindegy)
Jövő 7en jön R., megint KN az úticél :s Unom már kicsit, de érte megteszem :D Asszem ennek egy újabb dance lesz a vége N-val :D (höhö) Jahj, birom én a srácot, csak ő is nőne már fel... (kikkel kezdek, anyám..)
Jameg, itt van Ö. Mármint, nem Ő, hanem Ö :D (megintcsak höhö :D) szegény... úgy utálom magam, de nemtom mit akarok, szóval ezer meg egy bocs, de ebből se lesz randi :D türelem rózsát terem alapon, felfoghatnád, kicsirigó, hogy én most nem randizom :D (csajodat meg dobd ki, mer megcsalt.. legyen eszed, Manuskám :P) Nade amúgy ahogy táncol :-O na és még a humorát is bírom :D (plusz pont, jee)
Nem válaszoltam S. sms-ére :-O Afrancba! Gyere msn-re, ne motorozz folyton, naaa! :))
Tudtátok, hogy mennyi szingli pasi szaladgál szanaszét a világon? Tyű! Sok! :D (nem találtam felhasználható statisztikai adatokat, amiket itt megjelenithetnék...) szóval kedves T.! Ebből gondolom levágtad, hogy nem, egyáltalán nem akarok komoly kapcsolatot... veled pláne xD
Jahjjj... a csütörtöki 2-es metrós sztori még most is röhögésre késztet... a srác, aki integetve könyörgött a számomért (vagyis, próbált.. mer zenét hallgattam.. öh :-O), émmeg ... hű basszus, már bánom, de meg se néztem jól néz-e ki :D:D Szóval ha olvasod, amit írok, akkor jelentkezz :D (szüleimnek átadtam a gratulációdat, jót röhögtek :D)
Viszont a ZP nem fogott meg annyira. Miért olyan nagy szám az a hely?! Nem értelek titeket! :P
Hjajj, N., jó volt a múlt 7vége itthon. Remélem jössz máskor is, mert rendesen hiányzik. Tudod, nem voltál a padláson, a szőlőhegyet se láttad és a tónál se voltunk. Hm, póthétvége! :D
Hjajj, legyen már 7fő. Hiányzik Pest. Bakker, mekkora idióta vagyok :D Hogy hiányozhat már... ótejóég, eldinkultam :D
najó, megyek elolvasom az ehavi CKM-et...
csóközön!

kedd, április 21

Melankólika

Ma egy hete vagyok ilyen idióta... megint feltört a hangulatember énem, és nem tudom lerázni. Kikészülök! Mióta ismerem A-t, sose voltam még ennyire rosszkedvű, mert ő az az ember, aki mellett egyszerűen nem lehet, és nem is akarok depis lenni... Nem lett meg a nyelvvizsgája. Teljesen lelombozódtam és nem tudok nem rosszkedvű lenni, amikor látom a fejét és nem virul, mint mindig.. :(
Szörnyen érzem magam, egyébkéntis, nem kellett volna még ez a rosszhir mára.
Szeressetek!! Mér érzem, h nincsen senkim?
És mr utálom ezt a k.va sulit? Miért nem doppingol, ahelyett, h lehúzna? Az összes eddig létező ambíciómnak nyoma sincs már, nemhogy egyre több lenne... mára képek tucatját kellett volna vinnem, hogy a sulis Tavaszi fesztiválra megmutassam őket a ...mindenkinek, de nem. Nincs késztetésem, hogy kirakjam. Nem akarom, hogy lássák. Hagyjanak békén az E-éék! Blöö... :S
Amúgy az emberek eltűntek körülöttem... :-O
B. lemondta a tegnapi randinkat, heh, már meg sem lepődtem... A. egy ideje nem jelentkezik, ha én nem írok neki, hát neki eszébe sem jut. Szerelmes, értemén.
Najó mindegy.

Holnapra vidámság!.. :)

szerda, április 15

Ma

Hát ez... minden kétséget kizróan nem az én napom. Pech-sorozat, vagy nemtom... :s
Igazából még tegnap kezdődött, valamikor a randi után, amikor fölmentem msn-re és kb 15 ember támadott le, hogy naaaaa, milyen volt?! Rájöttem, hogy tényleg nem tudok semmit titokban tartani, ami igazán foglalkoztat... hihetetlen vagyok. De igaz. (nem mint az a balf.sz a myvipen :D) Na nem lényeges, szóval még tegnap indult a 'rossznap', bár nem tudom miért. Alkalmaznom kéne A Titkot, basszus, jókedvemkellhogylegyen!!! (...) Semmi változás. (hehe) Hazajöttem (muhaha), vagyis beértem a koliba, nem volt itt senki... magamra maradtam, mint a kisujjam... mondtam már, hogy utálok egyedül lenni? Na, mert akkor meg kell emlitenem. (esmael utál egyedül lenni.) Az egész napot egy helyes pasi társaságában töltöttem, most meg egyedül vagyok... magamnak tomboljak? Álljak be a tükör elé, hogy 'te, milyen volt a randid?' Majd válaszoljak 'hát, nem rossz, nem volt rossz...' :D (tuti nyomja valami az agyalapi mirigyemet...) Szal ma, felkelek, nemfélhétkor, hétkor. Hát ez ilyen: elkéstem. Szegény G., várt rám lenn vagy 12 teljes percet, mert én még itt sminkeltem... szörnyű vagyok, végleg bebizonyosodott... :D (hajrááá!)
Tegnap tök bunkó voltam... Ne haragudj, R., imádlak, hogy megkérdeztél, mi volt, hogy zajlott, de hulla fáradtan estem be a gépterembe (oda is minek mentem?! üresség...), nem volt igazán kedvem áradozni, vagy épp nemáradozni. Sajnálom, de ma pótlom! (puszi neked!)
Ma felhivott B.! :D Jahj, ugy örültem, mint majom(lány) a farkának (nem a hím farkának!!), jaaahj, tök jól esett végre! Végre valaki, aki... Hm. Ezt le sem tudom irni :-O Itt van nekem Nyuszi (az egyetlen ember, aki őszintén érdekődik szerény személyem iránt...), mégis ma B. telefonja dobott fel igazán. Köszi Neki! :P
Beértem erre a redvás helyre, s Nussz nem volt sehol. Kiborultam. Majdnem. Szerencsére csak 10-15 percet kellett várnom, s olyan hévvel tépte fel az ajtót, hogy azt hittem, megijedek. De a rózsaszín felsője megnyugtatott... xD (szeretlek :D)
Hogy mi lesz ebből a randiügyből, azt meg nemtom. Hol a szikra? Wáá!! Pedig ez a S. gyerek egészen szimpatikus :P Nahh, mindegy, a türelem sosem volt az erősségem, de igérem (neked, kdves kozmosz :D), hogy a nemagyalást fel fogom venni a megvalósiásra váró dolgok listámra! :D
Na most megyek. Bár... hova is? Isten tudja, aludni kéne, mert olyan vagyok, mint egy darab száraz kutyaszar... :s (komoly példákkal illetem magam, gratulálok, esmael!)
Szenvedek. Mitőőől??? Nemszenvedek! Szépazélet, élnijóóóó!! (placcs.. bár ez nem a paradicsom esete)
Csóközön.

csütörtök, április 9

Irány...

TATAA :))
Jahj, imáádom! 8 éve imádom.
Hétfőig... nyugalomban. :)

kedd, április 7

Hm... azóta nem volt alkalmam újabb Titkokkal szembesülni, de legalább az első és bizonyos hatását érezhet(t)em: ááá :D Virulok, mint a tavaszi fa :D (virul a tavaszi fa? na mindegy...)
7-től itt ülök, de minek? A pasiknak sose lehet hinni, ha azt mondja: 7, akkor tuti nyolcra gondol.
Ma három hét után megyünk Nyuszival bulizni! :D Hú, remélem nagyon jó lesz, mert annyira készülök, hogy ihaj :D
Holnap utolsó nap a suliban, na nem mintha érintene a dolog, ugyanis a hétfőt-keddet is ellógtam, szerencsésen. Ajjaj, igen, egészen bizonyos: lelkifurkám van :D (muhaha)
Pénteken megyünk Tatára, ehh, nem is tudom örüljek-e vagy sirjak, alig várom már (wáá :D), viszont olyan hosszú lesz az a három- négy nap, meg az az idő, mig végre keddhez érek :s Jóég, kedden randim van! :D:D
Jííííháá :D
Tavaszvan, tavaszvaaaan :D

vasárnap, április 5

Első nap...

Mától szeretném, ha teljesen megváltozna az életem.
Megfogadtam pár dolgot, és tudom, hogy szükség van rá, hogy tegyek a dolgokért, amiket magamnak akarok. A "sültgalamb" szitu nem létezik, hinni akarok benne, hogy anélkül is boldogulok. Mindent szánt szándékkal: "széles mosollyal az arcomon"...